Az Imposztor-szindróma jelensége - avagy miért nem hiszünk a saját sikerünkben?

Mindannyian éreztünk már bizonytalanságot, kétséget önmagunkban egy-egy feladat elvégzése kapcsán. Biztos, hogy mindent jól csináltam? Értek én egyáltalán ehhez? Mi van akkor, ha kiderül, valójában nem vagyok elég képzett? Mit fognak szólni ehhez mások? Csalónak tartanak majd, amiért átvertem őket? Ezek a kérdések természetes módon jelentkeznek a gondolatainkban egy-egy feladat elvégzése közben vagy után. A kétségek azonban néha annyira elhatalmasodnak, hogy szinte megbénítják az embereket.

Mit jelent az Imposztor-szindróma?

Fontos leszögezni, hogy ez nem egy betegség, hanem egy érzés, ami ahogy jön, úgy el is múlik, mégis az érzéseknek hatalmas ereje van, és abban sajnos különösen tehetségesek vagyunk, hogy pont a rosszakat tápláljuk.

A Time magazin szerint az emberek 70%-a, az élete során megtapasztalja az imposztor-szindróma tüneteit. Nem válogat: nők, férfiak, orvosok, színészek, tanárok mind-mind elszenvedői.

Az „imposztor” angol szó, jelentése: szélhámos. A szindrómát először 1978-ban írta le két pszichológus, Paulina Clance és Suzanne Imes. Úgy jellemezték a jelenségét, mint a „szélhámosság egy intenzív belső tapasztalását”, és azt találták, hogy különösen gyakori sikeres és jól teljesítő nők körében. Clance és Imas kutatásában vizsgált nők kiemelkedő szakmai sikereket értek el, de tele voltak önmagukkal kapcsolatos kétségekkel.

Jodie Foster, Meryl Streep, Emma Watson, Kate Winslet, Rene Zellweger, de még Michelle Obama is ebben a cipőben járnak, hogy csak párat említsek, de Albert Einsten a Nobel díjas elméleti fizikus is egyszer így nyilatkozott saját sikeréről:

„…az a túlzott nagyrabecsülés, amely az életművemet övezi, rendkívül kínos számomra. Nem tudok máshogy gondolni magamra, mint egy önkéntelen csalóra”

Mint látható a legsikeresebb, leghíresebb emberek is tapasztalhatnak ilyesmit.

Mit érez az, aki imposztor-szindrómában szenved?

A szindróma jellemzője, hogy a személy folyamatosan alábecsüli képességeit, úgy érzi, sokkal többre vállalkozik, mint amennyit a képességei lehetővé tennének. Ezen aggodalmak miatt tartózkodik attól, hogy szakmailag véleményt formáljon, munkáját értéktelennek tartja, mindeközben pedig retteg attól, hogy megtéveszti környezetét.

Önbecsülése alapvetően alacsony, és bár képességei a valóságban kiemelkedők, azokat nem tartja annak. A lécet nagyon magasra teszi, törekszik a tökéletességre és egy apróbb hiba is végzetesnek számít a szemében.
Sajnos gyakori tévképzet, hogy az ember csak akkor érzi magát szerethetőnek, ha bizonyít: főnöke, kollégái, családja felé.
Ez a folyamatos bizonyítási kényszer egy idő után egy öngerjesztő folyamattá válik.

Nézzünk néhány visszatérő gondolatot, amelyek a szindróma jelenlétét tükrözik:

„Úgy érzem bizonyítanom kell, hogy mire vagyok képes”

„Úgy érzem, nem lehetek önmagam”

„Úgy érzem, hogy a sikereimet csupán a szerencsének, mintsem a valódi képességeimnek köszönhetem”

„Kínosan érzem magam, ha bókot kapok”

„Vonakodom az új kihívásoktól, mert félek, hogy elbuknék”

„Úgy érzem, mintha mások (munkahelyi, baráti társaságban) jobbak lennének nálam”

Ezek csak néhány, ámde nagyon gyakori gondolatok, melyet sokan futtatnak végig nap, mint nap a fejükben. Ezek azonban olyan érzések, amelyeket az ember saját magának generál.

Kiket érint az imposztor szindróma?

Kutatások eredményei szerint a szindróma inkább a nőket érinti, közülük is leginkább azokat, akik magas pozíciókban, például szakértőként vagy felsővezetőként dolgoznak.

Hiába végez ma több nő az egyetemeken, mint férfi, hiába bizonyítja nap mint nap a rátermettségét a munkahelyén, nagyon sokan belül folyamatosan kételkednek önmagukban.

E jelenség mögött fellelhető az a jellemző, hogy a nők alapvetően hajlamosabbak hibáikat belső, sikereiket pedig külső tényezőknek tulajdonítani, míg a férfiak ennek pont az ellenkezőjeként gondolkodnak.

Mi a megoldás?

Semmiképpen se pánikolj, ha esetleg felismersz magadon néhány tünetet, mivel az imposztor-szindróma kezelhető. Az alábbiakban néhány jó tanács:

• Vezess SIKER naplót az elért eredményeidről, és időről időre nézd át, hogy bizonyítékot szerezz mind arról, amit már véghez vittél! Olvasd vissza ezeket egy év elteltével, és te magad is rájössz, hogy újra és újra képes vagy elérni a kitűzött célokat, a siker nem egy véletlenszerű állapot az életedben.
• Fontos lejegyezni azokat az eseteket is, amikor a sikerben szerepe volt a szerencsének, az időzítésnek is, hogy később szét lehessen választani azoktól a helyzetektől, ami nem csupán a szerencsén múlott, hanem kemény munka eredménye.
• Legyünk elfogadóak magunkkal, ha a dolgok rosszabbul mennek, ahelyett, hogy a hibáinkra koncentrálnánk.
• Keretezd át a gondolataidat! Ahelyett, hogy azt gondolnád, nem érdemled meg a sikereket vagy félsz, hogy kiderül, nem is a te érdemet, ne felejtsd el, hogy senki sem tud mindent! Normális, hogy vannak tájékozottabbak vagy okosabbak, főként akkor, ha nagyobb tapasztalattal bírnak egy adott szerepkörben!
• Beszélj az érzéseidről! Ahelyett, hogy eltemetnéd vagy elrejtenéd az érzéseid, beszélj róluk a közeli kollégákkal vagy barátokkal. Csak így találhatod meg azokat, akik hasonlóan éreznek!
• Tekints a hibákra tanulási lehetőségként! Ha nem sikerül valami első alkalommal, akkor fogd fel ezt egy kiindulási pontként, amiből tanulva dolgozhatsz azon, hogy a következő alkalommal már jobban menjen!

Ne feledd, hogy ugyanannyi jogod van az adott helyzetben lenni és élni a siker lehetőségével, mint a melletted ülő embernek!